Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Mezei Katalin
2020. október 24.

Licitfórum – Bridzsélet 2020 magazin

Ebben a járvánnyal terhelt évben is megjelenik év végén a Bridzsélet éves magazinja. A szokásokhoz hűen ebben is lesz licitfórum rovat, és ezúttal is kíváncsian várjuk, hogy az olvasók mit tennének a feladványokban megidézett éles helyzetekben. Íme!

Nagyiván Gábor
2020. október 21.

Maradj Online Csapatbajnokság – 6. játéknap

Az A-csoportban a bajnokság hatodik fordulója nem volt teljes, mert a vezető GAMAX játékosai az online világverseny döntőjének utolsó 20 leosztását játszották, és az a verseny felülírt mindent. A mérkőzésről természetesen beszámol a Bridzsélet. A Galim továbbra is jó formában játszik, és az Elastron nagy arányú legyőzésével (18,29–1,71) az élre ugrott. A forduló enyhe meglepetése az erős vidéki játékosokból álló DEAC-Siófok fölényes győzelme volt az online versenyeken eddig kiválóan szereplő P-T ellen. A B-csoport két ágán nem történt változás az élen, azaz a Libella, illetve a Böszörmény vezet, az előbbi ráadásul úgy, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A C-csoportban jelenleg a Rábakőrös áll az első helyen, a D-t pedig továbbra is a Buxus vezeti.
Gulyás Dániel
2020. október 21.

Első Online Világverseny – 26. játéknap, döntő 5/5

A döntő ötödik felvonásával véget ért az online világverseny, melyen nagy örömünkre kitűnően szerepelt végig a magyar-izraeli csapat, a HUNISR. Az Alon Birman, Dumbovich Miklós, Lakatos Péter, Szabó Csaba, Winkler Gábor összeállítású ötös végül a fantasztikus ezüstérmet szerezte meg számos sokkal nagyobb névvel rendelkező csapatot megelőzve, sőt, legyőzve. A döntőben a török Salvo sajnos túl nagy falatnak bizonyult, több szoros játékrész mellett egy nagyon erős napjuk eldöntötte a meccset. Az utolsó napon a szép lezárás volt a cél, és hogy picit szorosabbá tudjuk tenni a végeredményt.

Gulyás Dániel
2020. október 20.

Első Online Világverseny – 25. játéknap, döntő 4/5

Hétfő este a negyedik, utolsó előtti 20 partit játszották a versenyen. Nagyon szurkoltunk az eddig remekül szereplő magyar-izraeli egységnek, akik jobbnál jobb ellenfeleket legyőzve jutottak a döntőbe, és ott is vezettek egy darabig. Sajnos, a hétfői napon szinte semmi sem sikerült, a törökök pedig szárnyakat kapva alaposan elverték a HUNISR csapatot, a különbség 25 pontról 99-re nőtt, ezzel gyakorlatilag érdektelenné téve az utolsó menetet, melyet amúgy kedd este lejátszanak.

Darvas Róbert
2020. október 20.

A kártyák mesélnek: A homokszem – Megvigasztal a Pikk Hármas

– Róbert, nagyon megtisztel a Maga szerelme, én is rokonszenvezek Magával, hajlandó is volnék a felesége lenni. Mégis azt akarom, hogy drága szüleim, akik eddig is vezéreltek engem, ismerjék meg Magát és ők mondják ki a döntő szót ebben az életfontos kérdésben. Be fogom Magát jelenteni ma délutánra, mutatkozzék be nekik, igyekezzék jó benyomást kelteni, és azt hiszem, minden rendben lesz.

Gulyás Dániel
2020. október 19.

Első Online Világverseny – 24. játéknap, döntő 3/5

Vasárnap játszották a verseny döntőjének harmadik felvonását, és a vigaszverseny befejező fordulóját. Utóbbiban az a jó, hogy véget ért, előbbiben az, hogy még folytatódik, ugyanis ez sajnos nem a mieink napja volt, 37 ponttal kaptak ki ebben a húszasban, és 25 pontos hátrányba kerültek összesítésben, viszont még van két játékrész visszafordítani a meccset.

Kelen Károly
2020. október 17.

Világcsúcs lehetett volna – Első Online Világverseny, döntő 2/5

… és 3 IMP. Az Első Online Világverseny döntőjének második húsz leosztását harmincfős társaság figyelte közösen egy Zoom-csoportban. Nem voltak nagyon izgalmas leosztások, de azért Szilágyi László vezetésével apró finomságokat meg tudtunk beszélni. Aztán meg jött a 10. leosztás, és egyszer csak Nagyiván Gábor fölkiáltott: – Világcsúcskísérlet!

Gulyás Dániel
2020. október 17.

Első Online Világverseny – 23. játékhét, döntő 2/5

A második játékrésszel folytatódott a döntő, ahol továbbra is remekül szerepel a magyar izraeli csapat. Bár ezt a 20 partit 4 ponttal elvesztettük, még maradt 12 pont előny, tehát semmi sem dőlt el.

Szilágyi László
2020. október 16.

Hát én nem is tudom... – Első Online Világverseny elődöntő 4/4

De megpróbálom kitalálni. Mármint azt, hogy mire gondoltak a játékosok, akik az idei online világbajnokság 80 partis elődöntőjének 77. leosztását játszották. Annyi biztos, hogy itt a sikerhez Winkler Gábor ellenjátékára és Dumbovich Miklós (a borítóképen – forrás: LoveBridge) felvevőjátékára egyaránt szükség volt.


Gulyás Dániel
2020. október 15.

Első Online Világverseny – 22. játéknap, döntő 1/5

Szerda este megkezdődött az Első Online Világverseny döntője, ahol legnagyobb örömünkre a HUNISR csapat is szerepel, ellenfelük a török Salvo csapat. Bár eddig kevesebb szó esett róluk, de mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a svájci rendszerben végig kitűnően játszottak. Viszonylag hamar élre álltak (az első fordulóban mindjárt mostani ellenfelüket, a magyar-izraeli egységet verték 4 ponttal), és sorban győzték le jobbnál jobb ellenfeleiket, így végig ők választhattak ellenfelet a kieséses szakaszban is elkerülve azt a két bivalyerős amerikai együttest, amelyeket a mieinknek kellett legyőzniük.